"SEGÍT-HETEK" projekt
A "SEGÍT-HETEK" projekt (2014.04.01. - 2015.06.30.) célja a fiatalok foglalkoztatásának, munkatapasztalatuk megszerzésének elősegítése, valamint a civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltatói kapacitások megerősítése volt. A támogatás a szervezetek belső kapacitásainak erősítésével, az érintett szervezetek által nyújtott szolgáltatások minőségének javítását, a változó társadalmi és gazdasági feltételekhez való igazodását szolgálta. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy minden térségben megerősödjenek a civil kapacitások, hiszen a térségek felzárkóztatásában döntő szerepe lehet a helyi szervezeteknek.
A szakképzettséggel rendelkező regisztrált pályakezdő álláskeresők elhelyezkedésének egyik legnagyobb akadálya továbbra is a munka világában szerzett munkatapasztalat hiánya, ezért a Kormány fontosnak tartja, hogy a fiatalok a végzést követően a lehető leghamarabb dolgozni kezdjenek, és szerezzék meg azt a munkatapasztalatot, amely elengedhetetlen feltétele a tartós munkavállalásnak. Azok a szakképzett fiatalok, akik munkatapasztalat hiányában nem tudnak elhelyezkedni, „időveszteség nélküli” lehetőséget kapnak a mielőbbi támogatott munkába állásra ezzel a megfelelő gyakorlati ismeretek, munkatapasztalat megszerzésére.
Az Új Széchenyi Terv középpontjában a foglalkoztatás dinamikus bővítése áll: az a törekvés vezérli a gazdaság- és társadalomfejlesztő programot, hogy tíz év alatt egymillió új és adózó munkahely jöjjön létre Magyarországon. A foglalkoztatási problémák valódi és tartós megoldásához a vállalkozókon keresztül vezet az út, tőlük várható a munkahelyteremtés. Az állami fejlesztés- és támogatáspolitika azzal járul hozzá a munkahelyek létrejöttéhez, hogy világosan látható és a gazdasági élet szereplői által is támogatott, az állam és a gazdasági szereplők által együttesen kialakított súlypontokat határoz meg a gazdaságfejlesztésben.
Vissza